BPW-MEGOSZ-PREGA Agrártalálkozó és Szakmai nap Szombathelyen
2019. április 12., péntek, 10:58

„A legjobb futóművet az agráriumnak” - címmel tartott agrártalálkozót és szakmai napot a mezőgazdasági keréktengelyeket és futóműveket gyártó BPW Hungária Kft. a MEGOSZ-szal, és a PREGA Agrárdigitalizációs Fórummal, mint társszervezőkkel együttműködve Szombathelyen, 2019. április 5-én.

A konferenciával, kiállítással és gyárlátogatással egybekötött szakmai napon közel 350 meghívott vendég, köztük gépgyártók, gépkereskedők, mezőgazdasági üzemi szakemberek, valamint az oktatás és a sajtó képviselői is részt vettek.

Köszöntőjében Mándi Péter, a BPW Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a cég történetéről elmondta, hogy a németországi anyavállalatuk a BPW Bergische Achsen KG az egyik legnagyobb járműtengely-gyártónak számít Európában. A német BPW Csoportnak 16 gyártóbázisa van, és 20 országban van jelen a termékeivel, ahol 3200 szervizben biztosítja világ szerte a futóműveknek a BPW standardok szerinti karbantartását és javítását.

A BPW Hungária Kft. a RÁBA futóműgyárából nőtt ki. 1991-ben először a RÁBA-BPW vegyesvállalat jött létre, majd 2004-től már tiszta BPW leányvállalatként működik. Elsősorban közúti és mezőgazdasági könnyű és nehéz pótkocsi és munkagép tengelyekre, ill. futóművekre specializálódott, de az anyavállalatnak is beszállítója. Évente mintegy 200 000 db tengely/futómű hagyja el a szombathelyi gyárat, ahol a legkorszerűbb technológiával 1500 jól képzett dolgozó állítja azokat elő.

A szakmai napon Dr. Nagy Attila, az ITM Iparági Stratégiákért és Szabályozásért felelős helyettes államtitkára az „Iparfejlesztés tervezett irányai és elemei” címmel tartott előadást, amelyben az iparpolitikai paradigmaváltás szükségességéről szólt.

A NAK képviseletében Éder Tamás alelnök méltatta a rendezvényt és részletezte a „Mezőgazdaság 4.0” program kínálta lehetőségeket, melyekben kulcs szerepük lesz a biotechnológiai fejlesztéseknek és a digitalizációnak.

A rendezvény második részében került sor a szakmai konferenciára, ahol előadásokat hallgathattak meg a résztvevők a futómű fejlesztésekkel, az agrárdigitalizációval, ill. az agrárfinanszírozásokkal kapcsolatban.

A NAIK MGI képviseletében Bércesi Gábor tudományos segédmunkatárs a Mezőgazdasági Gépesítési Intézetben végzett vontatási vizsgálatok módszertanáról és eredményeiről adott számot előadásában. Bemutatta azokat a műszaki eszközöket, amelyekkel a traktorok és vontatmányok vontatási jellemzőit (vonóerő, sebesség, szlip, gördülési ellenállás, stb.) meghatározzák, és különböző talaj- és útviszonyok mellett szemléltette, hogy a traktorok által felhasznált üzemanyag energiatartalmának mindössze 22 %-át hasznosítja az erőgép vonóerő formájában, és amely javítása szorul. A fejlesztések fő célja ezen eredmény pozitív irányú módosítása.

 

Programajánló

2019. május 16., csütörtök, 09:30
Helyszín: NAIK - Mezőgazdasági Gépesítési Intézet (MGI) 2100 Gödöllő Tessedik Sámuel u. 4.