
Hagyományos traktorbeállással egybekötött szakmai konferencia a NAIK MGI-ben.

Nagy számú szakmai érdeklődőt, gazdálkodót és gyakorlati szakembert vonzott a NAIK MGI által november 22-én megrendezett, a precíziós gazdálkodást fókuszba állító konferencia és hagyományos traktorbeállás.
„A jövő mezőgazdasága – fókuszban a hatékonyság” címmel meghirdetett szakmai fórum témája kiemelt fontosságú, a digitalizáció térnyerése egyre intenzívebb és tömegével jelennek meg azok a kérdések, amelyek a megvalósulás, a hétköznapi életbe való integrálhatóság és hasznosíthatóság oldaláról vizsgálják ezt a területet.
A házigazda NAIK MGI részéről Dr. Gulyás Zoltán intézetigazgató üdvözölte a szakmai közönséget és örömmel adott hírt a Mezőgazdasági Gépesítési Intézet megalapításának jövő évben esedékes 150 éves jubileumáról.
Dr. Borovics Attila, a NAIK stratégiai főigazgató-helyettese köszöntötte a konferencián megjelenteket. Röviden ismertette a NAIK felépítését, kiemelve, hogy 12 intézetének és 4 gazdasági társaságának koordinált működése egyedülálló lehetőséget biztosít a precíziós gazdálkodás valamennyi agrárágazatban történő intenzív fejlesztéséhez. Jelentős lépésként kiemelte, hogy a precíziós gazdálkodás a NAIK egyik kiemelt integratív témája, amelynek működését egy munkacsoport létrehozásával intézményes formában is megalapozta a NAIK vezetése. A munkacsoport tevékenységét az adott szakterületen meghatározó külsős szakértők bevonásával megerősítve folytatja. A Gabonakutató Kft.-t eddigi műszaki fejlesztéseire alapozva a precíziós gazdálkodást bemutató mintaüzemmé kívánják fejleszteni az együttműködésben résztvevők.
A precíziós mezőgazdaság megoldást kínálhat a klímaváltozás káros hatásainak mérséklésére (kibocsátás csökkentés, növényvédőszer és műtrágya használat csökkenés, víztakarékos megoldások révén), az élelmiszerminőség és termésbiztonság növelésére, de ami a legfontosabb, a hatékonyságnövelés révén a jövedelmezőség növelésére.
Az információ szerepe a precíziós gazdálkodásban: az információs rendszer nem csak a mért adatokat és ezek tárolását tartalmazza, hanem az adatfeldolgozó eszközöket is, amelyek hasznosítható információvá transzformálják azokat. A legfontosabb információk a következők: talajtulajdonságok, tápanyagszükséglet, gyom- és rovarpopuláció jellemzői, a termesztett növény tulajdonságai, az agrotechnikai beavatkozások és az azok által kiváltott reakció, betakarítás jellemzői, post harvest folyamatok paraméterei, termelési idősorok, meteorológiai adatbázis.
A szakmai fórumot az Agrárminisztérium részéről Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy a versenyképesség növelése érdekében fontos, hogy a különböző agrárkutatási és oktatási intézményekben elérhető és létrejövő technológiai tudás megjelenjen a mindennapok szintjén a mezőgazdasági szereplőknél, az agrárvállalkozóknál is.
Elmondta, hogy meg kell találni azokat a platformokat, amelyek segítségével az elérhető precíziós tudást minél jobban át lehet adni, ezért a kormány bekapcsolódik a precíziós technológiák használatának elősegítésébe, például ezen technológiák használatát beépítik a támogatási rendszerbe, amit a pár héten belül a kormány elé kerülő új agrárstratégia is tükrözni fog.
Közölte azt is, hogy a kormány szeretné elősegíteni a Digitális Agrárakadémia felállítását, amely a tudásátadásnak fontos szereplője lenne.
A köszöntő után első előadóként Dr. Milics Gábor egyetemi docens a földközeli távérzékelési lehetőségek szerepéről tartott előadást, melyben a drónok használatát mutatta be a mezőgazdaság különböző területein.
Dr. Gulyás Zoltán következő előadóként a NAIK MGI-ben zajló kutatási eredményeken keresztül, a gyakorlat szemszögéből mutatta be a hatékony gazdálkodás lehetőségeit. Előadásában kitért a NAIK-ban megalakult Precíziós Gazdálkodási Munkacsoport szerepére és jövőbeni feladataira.
Dr. Balla István egyetemi adjunktus előadását külföldi tartózkodása miatt Dr. Milics Gábor tolmácsolta, melynek témája a növényvédelem és a precíziós gyomszabályozás legújabb technológiáinak bemutatása volt.
A precíziós gazdálkodás gépesítési megoldásairól Dr. Jóri J. István professzor emeritus tartott egy átfogó előadást.
Dr. Jung András egyetemi docens előadásában a szabadföldi adatgyűjtésben használatos nagy felbontású szenzorok működését, a legújabb fejlesztésű eszközöket és ezen technológiában rejlő lehetőségeket ismertette.
Utolsó előadóként Dr. Mesterházi Péter Ákos, az AXIÁL Kft. precíziós gazdálkodási csoportvezetője a helyspecifikus növénytermesztés kérdéseit, és a jelenleg a piacon elérhető megoldásokat vázolta a közönség számára.
Az előadásokkal egy időben, a témához kapcsolódóan a HB Mérnöki Iroda Kft. munkatársai termékbemutatót tartottak, a HBM Messtechnik méréstechnikai eszközeiből, illetve megtekinthető volt az a közel 180 db pályamű, ami az NAIK MGI idei Kutatók Éjszakája programjának keretében a „Drónok harca a szántóföldön” című rajzpályázatára érkezett.
A szakmai előadások után került sor az Intézet udvarán a hagyományos őszi traktorbeállásra, amelynek során a vállalkozó kedvű résztvevők a borongós, hűvös idő ellenére örömmel próbálták ki az 1938. évben gyártott HSCS G35 izzófejes traktort, egy-két kör erejéig.
AMMÓNIA GÁZ EMISSZIÓS MODELL - Sertés
Programajánló
Hírek
Tisztelt Látogatók!
A hazai agrár-felsőoktatás szükséges megújulásának mérföldköve az alapítványi fenntartású Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) létrejötte, amely 2021. február 1-től 5 campuson, több mint 13 ezer hallgató számára fogja össze a dunántúli és közép-magyarországi élettudományi és kapcsolódó képzéseket. Az intézményhez csatlakozik a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 11 kutatóintézete is, így az új intézmény nem csupán egy oktatási intézmény lesz, hanem az ágazat szellemi, szakpolitikai és innovációs központjává válik, amely nagyobb mozgásteret biztosít a képzések, a gazdálkodás és szervezet modernizálásához, fejlesztéséhez. Az összeolvadással magasabb fokozatra kapcsolunk, a kutatói és egyetemi szféra szorosabban fonódik majd össze, aminek következtében még több érdekes, izgalmas kutatás-fejlesztés születhet majd az agrárium területén.
Kérjük, kövesse tevékenységünket a jövőben is a www.uni-mate.hu honlapon!
2021. Január 11-i állapot szerint
2020. január 15-től a forgalomba hozatalra engedélyezett növényvédelmi gépeknél alkalmazott matrica díjszabás a következők szerint módosul: 500 db vagy ennél kisebb mennyiség megrendelése esetén 200 Ft + áfa/db; 500 db-nál nagyobb mennyiség megrendelése esetén 100 Ft + áfa/db.