
Idén Pécs adott otthont az augusztus 29. és szeptember 1. között megtartott Talajtani Vándorgyűlésnek, melyet a Magyar Talajtani Társaság, az MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézete, a Pécsi Tudományegyetem TTK Földrajzi Intézete, valamint a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete szervezett.

A kétévenként más helyszínen megrendezésre kerülő vándorgyűlés célja az, hogy a talajjal foglalkozó kutatók, oktatók, szakértők, hatósági-felügyeletei szervek szakemberei és nem utolsó sorban a gazdálkodók beszámoljanak az újdonságokról és megvitassák az aktuális problémákat.
Az idei Vándorgyűlés két helyszíne a Pécsi Tudományegyetem TTK Földrajzi Intézete, valamint a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete volt.
A nyitónap délutáni programmal – ültetvény- és talajszelvény-látogatással egybekötött borkóstolóval indult.
Augusztus 30-án, csütörtökön a plenáris ülést Tóth Tibor, az MTT elnöke nyitotta meg. A szakmai előadások keretében Szabó Géza (PTE TTK) ismertette meg a hallgatóságot a talaj-terre-terroir fogalmak jelentésével és jelentőségével, érintve a klímaváltozás hatásait a szőlészet-borászat ágazatra. Ezt követően Varga Gábor (PTE TTK) a Mecsek-Villányi-hegység, Baranyai-dombság természetföldrajzáról beszélt. A poszterkiállítás megtekintése után a „Talajdegradáció-talajvédelem”, valamint az „Ültetvények tápanyag-gazdálkodása” szekciók előadásai között választhattak a résztvevők.
Augusztus 31-én, pénteken TIM25 Pódiumbeszélgetés keretében Jordán László (NÉBIH), és Tóth Gergely (MTA ATK TAKI) számoltak be a Talajvédelmi Információs és Monitoring rendszer jelenlegi helyzetéről, melyet nagy érdeklődés övezett. A beszámolókat követő szekcióelőadások az előző napihoz képest kibővültek az „Ültetvények biodiverzitása, talajfunkciók”, és „Talajfizika, ültetvények vízgazdálkodása” témakörökkel.
A nap folyamán sor került a Talajvédelmi Szakértői Továbbképzésre is, majd lezajlott az MTT Tisztújító Közgyűlése. A tartalmas nap szakembertalálkozóval és vacsorával ért véget.
A Vándorgyűlés zárónapján, szombaton a résztvevők buszos kirándulás keretében talajszelvényekkel és a terület talajtani aspektusaival ismerkedhettek meg.
AMMÓNIA GÁZ EMISSZIÓS MODELL - Sertés
Programajánló
Hírek
Tisztelt Látogatók!
A hazai agrár-felsőoktatás szükséges megújulásának mérföldköve az alapítványi fenntartású Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) létrejötte, amely 2021. február 1-től 5 campuson, több mint 13 ezer hallgató számára fogja össze a dunántúli és közép-magyarországi élettudományi és kapcsolódó képzéseket. Az intézményhez csatlakozik a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 11 kutatóintézete is, így az új intézmény nem csupán egy oktatási intézmény lesz, hanem az ágazat szellemi, szakpolitikai és innovációs központjává válik, amely nagyobb mozgásteret biztosít a képzések, a gazdálkodás és szervezet modernizálásához, fejlesztéséhez. Az összeolvadással magasabb fokozatra kapcsolunk, a kutatói és egyetemi szféra szorosabban fonódik majd össze, aminek következtében még több érdekes, izgalmas kutatás-fejlesztés születhet majd az agrárium területén.
Kérjük, kövesse tevékenységünket a jövőben is a www.uni-mate.hu honlapon!
2021. Január 11-i állapot szerint
2020. január 15-től a forgalomba hozatalra engedélyezett növényvédelmi gépeknél alkalmazott matrica díjszabás a következők szerint módosul: 500 db vagy ennél kisebb mennyiség megrendelése esetén 200 Ft + áfa/db; 500 db-nál nagyobb mennyiség megrendelése esetén 100 Ft + áfa/db.