
A gödöllői székhelyű Mezőgazdasági Gépesítési Intézet jövőre ünnepli fennálásának 150 évfordulóját. Az intézmény jogelődjét 1869-ben alapították Mosonmagyaróváron, és megalakulása óta jelentős szerepet játszik a magyar mezőgazdaság fejlődésében. Mezőgazdasági Gépkisérleti Állomásként indult, majd később ugyanezen a néven, de már intézetként jegyezték. Az évek során több alkalommal változott a felügyeleti szerve is, de négy esztendeje az agrártárca támogatásával és felügyelete alatt, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mezőgazdasági Gépesítési Intézetenként működik.

Kapcsolódó dokumentum:
AMMÓNIA GÁZ EMISSZIÓS MODELL - Sertés
Programajánló
Hírek
Tisztelt Látogatók!
A hazai agrár-felsőoktatás szükséges megújulásának mérföldköve az alapítványi fenntartású Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) létrejötte, amely 2021. február 1-től 5 campuson, több mint 13 ezer hallgató számára fogja össze a dunántúli és közép-magyarországi élettudományi és kapcsolódó képzéseket. Az intézményhez csatlakozik a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 11 kutatóintézete is, így az új intézmény nem csupán egy oktatási intézmény lesz, hanem az ágazat szellemi, szakpolitikai és innovációs központjává válik, amely nagyobb mozgásteret biztosít a képzések, a gazdálkodás és szervezet modernizálásához, fejlesztéséhez. Az összeolvadással magasabb fokozatra kapcsolunk, a kutatói és egyetemi szféra szorosabban fonódik majd össze, aminek következtében még több érdekes, izgalmas kutatás-fejlesztés születhet majd az agrárium területén.
Kérjük, kövesse tevékenységünket a jövőben is a www.uni-mate.hu honlapon!
2021. Január 11-i állapot szerint
2020. január 15-től a forgalomba hozatalra engedélyezett növényvédelmi gépeknél alkalmazott matrica díjszabás a következők szerint módosul: 500 db vagy ennél kisebb mennyiség megrendelése esetén 200 Ft + áfa/db; 500 db-nál nagyobb mennyiség megrendelése esetén 100 Ft + áfa/db.